|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 19 találat | lapozás: 1-19 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Török Bálint 2000. április 17.Folynak az RMDSZ-előválasztások, jelöltállítások. Csík terület szervezet: ápr. l6-án előválasztásokat tartottak Csíkszeredában, 25%-os részvétel mellett. Vidéken a részvétel meghaladja az 50 %-ot. - Ápr. 15-én Sepsiszentgyörgyön 26 %-os részvétel volt az előválasztásokon (5955 leadott szavazat). Az előválasztások eredménye: Albert Álmos polgármester-jelölt, ugyanakkor a jelenlegi alpolgármesterek - Czimbalmos Kozma Csaba és Fodor László - az alpolgármester-jelöltek. A tanácsosi lista rangsorolása: Kónya Ádám, Szentes Ádám, Czimbalmos Kozma Csaba, Albert Ildikó, Kató Béla, Nemes Tibor, Pethő István, Gazda Zoltán, Dezső András, Kovács István, Nagy Gábor, dr. Kovács István, , Tulit Attila, Puskás Attila, Fodor László, Kalamár György, Balogh Klára, Jánó Mihály, Tóth B. Csaba. - Ápr. 15-én Kolozsváron a megyei tanácsosok rangsorolását végezte el a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa. A megállapított sorrend: Molnár Géza, Böjthe Dániel, Buchwald Péter, Váncsa Pál, Pállfy Zoltán, Lakatos András, Bitay Levente, Székely István, Pethő Zsigmond, Kerekes Sándor, Török Bálint, Takács Gyula, Barazsuly Emil, Balogh Csaba, Farkas Zoltán. - Ápr. 15-16-án Marosvásárhelyen 13 szavazókörzetben mintegy 7000 választó adta le szavazatát az RMDSZ tanácsosjelöltjeinek megállapítása céljából. Ez a szám azonban nem éri el a Maros megyei szervezet által megszabott 20%-os érvényességi küszöböt. A város polgármester-jelöltje Fodor Imre /a jelenlegi polgármester/. - Ápr. 14-én került sor Nagybányán a városi tanácsosok tevékenységét kiértékelő és jelölő küldöttgyűlésre. A polgármester-jelölt Szaniszló József, a megállapított tanácsosi sorrend: Szaniszló József. Ludescher István, Virág Árpád, Farkas Zoltán, Szentgyörgyi Sándor, Capusan Edit, Vida Zoltán, Simori Sándor, Vlaicu Zsuzsa, Vida István, Székely József, Kölcsez Ferenc. - Ápr. 15-én, Temesváron a Temes megyei küldöttgyűlés meghallgatta, majd rangsorolta a megyei tanácsosjelölteket. A kialakult sorrend:Marossy Zoltán, Bodó Barna, Szász Enikő, Szilágyi Géza, Kása József, Király Zoltán, Ferencz András. Ezt követően a városi küldöttgyűlés a Temesvár városi tanácsosjelöltek listáját állapította meg a következők szerint: Fórika Éva, Halász Ferenc, Oberst László, Somogyi Attila, Bárányi Ildikó, Dukász Péter. Április 14-én Székelyudvarhelyen a széki választmányi ülés megerősítette Antal István jelölését a polgármesteri tisztségre. /Előválasztások, jelöltállítások Erdélyben. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./2004. november 8.A Kolozs megyei RMDSZ nov. 6-án tartotta Önkormányzati Konferenciáját, amelynek során tisztújításra is sor került. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta: ez az első alkalom, hogy a június óta elöljárói tisztséget viselő önkormányzati tagok összegyűlnek. Az új elnök Kerekes Sándor, alelnökök Molnos Lajos és Török Bálint. A konferencia megszavazta az anyaországhoz intézett felhívást, amelyben a kettős állampolgárság egyértelmű igénylése áll majd. /F. I.: Önkormányzati Konferencia Kisbácsban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./2005. március 18.Március 15-én Szamosújváron a helyi RMDSZ és a Téka Művelődési Alapítvány által szervezett ünnepi előadáson mintegy 150 gyerek és fiatal fellépett. Török Bálint alpolgármester beszéde után Wass Albert még ki nem adott kéziratából olvasták fel az író március 15-i üzenetét. Az előadáson felléptek az óvodások, majd az iskolások. /Fodor Emőke: Tánccal és Wass Albert üzenetével ünnepeltek. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./2005. november 10.Szamosújváron a helyi tanács áprilisi döntésével megszületett az első magyar utcanév a kisvárosban. Az 1985-ben elhunyt Sütő György matematikatanár nemcsak népszerű sportember, több tankönyv szerzője, és diákjai körében is rendkívül kedvelt volt. A tanár nevét viseli április óta az a szamosújvári utca, ahol Sütő György született. A határozatot később az illető utca lakói a közigazgatási törvényszéken megtámadták. Török Bálint alpolgármester elmondta, az utca lakói névjegyzékkel aláírásgyűjtést kezdeményeztek az utcanév megváltoztatását célzó döntés ellen. Jellemző, hogy szerepel rajta Sütő György testvérének a neve, azzal a megjegyzéssel, hogy külföldön tartózkodik. A tanács nem vonta vissza döntését. /(ke): Nehéz „lenyelni” a magyar utcanevet. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./2006. március 30.Szamosújváron a Téka Házban tartotta az RMDSZ évi közgyűlését. Az elmúlt évben 250 új taggal bővült az RMDSZ, a Téka Művelődési Alapítvány révén külföldi kapcsolatokat is létesítettek, működik a szórványkollégium, ősztől még egy magyar nyelvű IX. osztályt szeretnének beindítani, humán szakon. Török Bálint, a város magyar alpolgármestere felszólalásában ismertetett néhány idei tervet: az ivóvíz- és gázhálózat felújítása, városszépítési beruházás. /Sikeres az RMDSZ helyi szervezete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./2006. december 30.Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./2008. február 2.Tisztújító RMDSZ-közgyűlést tartott január 30-án Szamosújváron a helyi szervezet. Kolcsár István, a szamosújvári szervezet elnöke ismertette az elmúlt évi tevékenységet, kitérve arra, hogy támogatták a helyi magyar szervezetek rendezvényeit (cserkészcsapat, Téka Alapítvány, rejtvényfejtő csapat, gimnázium magyar tagozata). A jelenlevők megszavazták, hogy a választmány továbbra is 15 tagú maradjon. A választmányi tagok maguk közül elnököt, alelnököt és titkárt választottak. Elnök továbbra is Kolcsár István maradt, alelnök Török Bálint és Márkosi Zsigmond, titkár pedig Fodor Zoltán lett. /Fodor Emőke: Szamosújvár. Tisztújító RMDSZ-közgyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./2008. június 21.Szamosújváron újból magyar alpolgármestere lesz a városnak Török Bálint személyében. Az elkövetkező négy évben hat PD-L-s, négy RMDSZ-es, négy PSD-s, két PNL-s, három PRM-s tanácstag fog tevékenykedni a helyi önkormányzatban. Bánffyhunyadon nem alakulhatott meg a városi tanács, mert Vasas István RMDSZ-es tanácsos érvényességét megvétózták a liberális, a szociáldemokrata és az új generáció-párti tanácsosok, de ezt nem támasztották alá semmilyen indokkal. Erre az RMDSZ-es és a demokrata-liberális párti tanácsosok kivonultak a teremből, s az ülést elnapolták. Elképzelhető az is, hogy az RMDSZ-es tanácsosok a törvényszékhez fordulnak jogorvoslatért. Désen megalakult a városi tanács, melyben az RMDSZ-nek két tanácsosa van. /Szamosújváron és Désen megalakult a városi tanács. /Mesteri szakok bemutatója a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./2009. október 31.Szamosújvár is bemutatkozott a BIENNÁLÉ – Külhoni Magyarok Kulturális Fesztiválján, október 25-én a budapesti Fészek Művészklubban, a Történelmi kisvárosok sorozatban. Tartalmas, változatos, csaknem két órán át tartó műsort állhatottak össze. Török Bálint alpolgármester röviden bemutatta a város történetét és jelenlegi helyzetét. Az Örmény Kórus is fellépett. Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, történelemtanár előadást tartott Szamosújvár építészettörténeti emlékeiről. A Téka Alapítvány keretében működő Kaláka Néptáncegyüttes és a Harmadik Zenekar is szerepelt. /Nagy Annamária: Szamosújvár a Budapesti Biennálén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2010. október 11.Már 2014-ben megnyílhat a szamosújvári magyar iskola – Több száz mezőségi gyermek tanulhat magyarul a szórványintézménybenÖnálló magyar iskola alapkövét – a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazó időkapszulával – helyezték el szombaton Szamosújváron, remények szerint már 2014-ben megkezdheti első tanévét több mint 30 mezőségi szórványtelepülés ifjúsága. A Kemény Zsigmond Mezőségi Magyar Oktatási Központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány 12, és a szamosújvári Téka Alapítvány 10 éve indított szórványoktatási programját teljesíti ki, amellyel hosszú távon biztosítanák a szórványközösség minőségi magyar nyelvű oktatását. Ezt segítik Válaszúton az 1–4., Szamosújváron az 5–12. osztályosok számára épített kollégiumok, ahol eddig mintegy 300 gyermek számára biztosítottak szállást és ellátást, lehetővé téve számukra az anyanyelven történő tanulást. Nem szokványos módon a Szamosújvári Helyi Tanács egyöntetűen szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet. Az alapkőletételt megelőzően Szamosújvár épített örökségéből, a város életének mozzanataiból és történetéből kínált ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjainak a Téka Alapítvány székhelyén megnyitott tárlata. „A Téka húsz éve épít, többek között fiatal, lelkes és erős közösséget is, de eddig az iskolaközpont a legfontosabb projekt. Az ötlet négy évvel ezelőtt született meg a helyi pedagógusok és döntéshozók jóvoltából” – hangzott el Balázs–Bécsi Attila köszöntő beszédében, majd a kivitelező Arcon cég igazgatója, Gönczi István bemutatta a Szervácziusz László által tervezett épületet. „A beton- és téglaszerkezetű épület egyik ágának földszintjén és emeletén osztálytermeket, a másik ágában bölcsődét és óvodát, elülső részében pedig még egy osztálytermes részt építünk. A főbejárat fölött a Tékát és Szamosújvárt jelképező elemeket tartalmazó tornyos szerkezetet létesítünk” – részletezte Gönczi. „Pénzzel a bolond is tud építeni, de pénz nélkül csak az, akinek hite van” – mondotta Orbán Viktor magyar kormányfő gyermek- és családügyi tanácsadója, Révész Máriusz, aki kiemelte: „Ott épülnek csodák, ahol ember és ember mögött közösség van.” Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szintén értékelte a Szamosújváron „önerőből és összefogásból létrejövő intézményt”. A magyarországi Apáczai Közalapítvány igazgatója, Csete Örs a magyarság házának nevezte az épülendő központot. „Be kell gyűjteni mindent, még a szavakat is” – idézte Kányádi Sándor szavait az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor hozzátéve: be kell gyűjteni a szórványgyerekeket is. Az eseményen Nagy Bercel, a Szülőföld Alap Oktatási Kollégiumának elnöke Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta, az Oktatási Államtitkárság főosztályvezetője részéről pedig Varga Attila köszöntötte a jelenlévőket. Felszólalt továbbá az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szép Gyula, Románia elnökének tanácsosa, Eckstein–Kovács Péter, Veres Valér tanácsos, Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, Nagy Zoltán és László Attila kolozsvári alpolgármester is. A helyi döntéshozók közül Török Bálint alpolgármester és Ovidiu Drăgan polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély után a felszólalók egy része segédkezett az alapkövet jelképező időkapszula betonba öntésében. Az időkapszula az iskolaalapítók jövőnek szánt üzenetét tartalmazza. Elhelyezték benne a telekkiutalásról szóló tanácsi határozat szövegét, az iskolaalapító okiratot, az iskolaalapító felhívást és azok névsorát, akik 2006 decemberétől 2007 közepéig aláírásukkal támogatták ezt a törekvést, Az én iskolám témában I–XII. osztályosok számára meghirdetett vetélkedő legjobbnak ítélt rajzait, verseit, prózai írásait, a Téka Alapítvány, a válaszúti Kallós Alapítvány és a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat ismertetőjét, valamint Juhos Kiss János széki származású költő versét. Az időkapszula a majdani iskola bejáratának bal oldalán helyezkedik el, pontos helyét emléktáblával jelzik majd. A 650–700 gyermek befogadására alkalmas bölcsődét, óvodát, általános iskolát, líceumot és szakiskolát is magába foglaló beruházás összértéke, az iskola felszerelésével együtt 12 630 000 lej. A projektet a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont példájára kiviteleznék, az építkezést a magyar és román kormány, illetve alapítványok fedeznék, egyelőre meghatározatlan arányban. A 60 ezer euró értékű tervezés költségeit az RMDSZ és a magyar kormány segítségével fedezhettük. Az építkezés elkezdését a magyar fél eddig 40 millió forinttal támogatta. Ígéretet kaptunk, hogy 2014-ig az iskolaépítés benne marad a finanszírozást lehetővé tevő, Nemzeti Jelentőségű Intézmények és Programok projektben – mondotta Balázs–Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke. – A kivitelezés során megtörténhet, hogy a tervezettnél nagyobb összeget kell befektetni, de remélem, hogy a dévai iskolához hasonlóan megtaláljuk a forrást, és sikerül megépítenünk a központot. Az alap elkészítése 2011 áprilisáig tartana, reális elvárásaink szerint, ha minden a megfelelő ütemben halad, a központ négy-öt év múlva készülne el – tájékoztatott az alapítvány elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az oktatási központ létrehozása után a helyi polgármesteri hivatallal kötött szerződés szerint a Téka Alapítvány célkitűzése a projektbe foglaltak alapján kialakítani a központ intézményes hátterét is. Balázs–Bécsi Attila alapvető célnak tartja kiemelni a magyar diákokat a vegyes tannyelvű oktatási környezetből, továbbá anyanyelvű szellemiségű nevelést és oktatást biztosítani számukra egy önálló magyar iskolában. A válaszúti kollégiumban lakó kisdiákok a válaszúti iskolában tanulnak, majd onnan a szamosújvári kollégiumba kerülve, jelenleg a város négy különféle iskolájában folytatják tanulmányaikat, magyar nyelven. „Szamosújváron jelenleg a magyar gyermekek négy intézményben tanulnak öt épületben, van olyan tanár, aki három épületben tartja óráit. Ilyen körülmények között nem alakulhat ki egy összetartó, igényes magyar tanulói közösség. A jelenlegi helyzetben veszélyt jelent továbbá, hogy a szülők a minőség miatt eltekintenek az anyanyelvű oktatástól, és az egyre korszerűbb román iskolákba íratják gyermekeiket” – magyarázta Balázs–Bécsi Attila. Nem szokványos jelenet, amikor egy román többségű helyi tanács tekintélyes méretű belvárosi telket utal ki önálló magyar iskola megépítéséhez. Balázs–Bécsi Attila ezt csak részben magyarázta a pártok közti koalíciós egyezséggel, hiszen a határozattervezetet mindenki egyöntetűen megszavazta. Az alapítvány elnöke úgy értékelte, a városban húsz év alatt megszületett egy olyan hangulat, miszerint a magyarokat megilleti egy önálló iskola. Kiderült, a szamosújvári iskolák vezetősége sem fél attól, hogy „elveszítené” a magyar osztályokat, néha inkább mintha szívesen „szabadulnának” az azokkal együtt járó plusz gondoktól. Balázs–Bécsi Attila elmondta, hogy miután a Petru Maior-líceumban három éven át sikerült két magyar kilencedik osztályt indítani, az idén a második kilencediket már az Ana Ipătescu iskolában kellett beindítani. A majdani szórványiskola a város négy intézményében szétszórtan tanuló gyerekeket gyűjtené egyetlen iskolába: a Válaszútról bekerülő kisdiákok 5. osztálytól a szamosújvári kollégiumtól öt percre, a távolsági autóbuszállomás közelében, a Fermei utcában megépülő intézményben tanulnának érettségiig. Az oktatási központ létrehozása egyébként nem vezet egyetlen magyar iskola vagy osztály megszűnéséhez sem, jó eséllyel megszüntetné vagy lényegesen visszaszorítaná viszont azt a jelenlegi gyakorlatot, miszerint a szórványtelepüléseken a magyar szülők jelentős része más lehetőség híján román nyelven taníttatják gyermekeiket. SALLAI ANDRÁS LORÁND , Szabadság (Kolozsvár) 2010. november 19.Magyar oktatási központ épül a szórványbanA Kolozs megyei Szamosújváron a múlt hét végén letették a Mezőségi Magyar Oktatási Központ alapkövét. A Kemény Zsigmond nevét viselő központ a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a szamosújvári Téka Alapítvány által, több mint tíz éve elindított mezőségi szórványoktatási program kiteljesedése, amely hosszú távon biztosítaná a magyar szórványközösség anyanyelvű oktatását. A tervezett oktatási központ által kiszolgált régió és célcsoport: Szamosújvár, a Kis-Szamos mente, Észak-mezőség, Belső-mezőség, valamint a Szamos-menti dombság. Az intézmény 650-700 szamosújvári vagy bentlakó és ingázó személyt fog kiszolgálni, és bölcsődét, óvodát, általános iskolát, valamint szakiskolát foglal magába. Az alapkőletételt megelőzte egy kiállítás megnyitója: a Téka Alapítvány székházában Szamosújvár épített örökségéből, a város történetéből kínáltak ízelítőt a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjai. Ünnepi beszédében Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke elmondta: négy éve foglalkoznak a tervvel, egy teljesen új épület felépítése és egy új oktatási intézmény alapítása a mezőség egyik legnagyobb projektje, amely hagyományokból, a közösség erejéből nőtt ki. Balázs-Bécsi beszédét követően Gönczi István kivitelező ismertette az iskolaközpont tervét: a Szerváczius László műépítész által megálmodott létesítmény adminisztrációs épületet, osztálytermeket, óvodát és egy, az összefogást jelképező tornyot foglal magába. A helyhatóságokat Ovidiu Drăgoi polgármester és Török Bálint alpolgármester képviselte az ünnepségen. Utóbbi elmondta, a központ „elkeresztelésekor” több jeles személyiség neve is szóba került, végül Kemény Zsigmond mellett tették le voksukat a döntéshozók. A város vezetői emlékeztettek arra, hogy Szamosújvár Helyi Tanácsa – rendhagyó módon – egyhangúlag szavazta meg a magyar iskola megépítésére szánt 8000 négyzetméteres telek kiutalásáról rendelkező határozattervezetet. Révész Máriusz parlamenti képviselő – Orbán Viktor miniszterelnök gyermek- és családügyi tanácsadója – hangsúlyozta: az új magyar kormány beiktatásával korszakváltás történt a magyar-magyar kapcsolatokban. Kijelentette: ott épül a csoda, ahol az emberek mögött erős közösség áll, és erre nagyon jó példa a mezőségi szórványmagyarság. „Szamosújváron egység van, ezt pedig a magyar kormány is támogatja” – tette hozzá a képviselő. „Mi, anyaországiak is nagyra értékeljük, ha önerőből fontos magyar intézmények jönnek létre Erdélyben” – emlékeztette az ünneplőket Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Kijelentette: „A magyar pedagógusok áldozatvállalását nem is tudjuk kellőképpen meghálálni. Mostoha körülmények között is ők a mi nemzetünk, a magyar nyelv őrzői”. A főkonzul a kormány támogatásáról biztosította a hasonló kezdeményezéseket, mivel ezek „a magyarság megmaradását garantálják”. „A gazdasági válság egyik jó oldala, hogy spórolunk, a megtakarított pénzekből pedig építünk” – mondta Eckstein Kovács Péter, Románia elnökének tanácsadója. Felhívta a figyelmet arra, hogy elsősorban azokra kell időt szánni, és azokért kell tenni, akik másképp nem tudnak anyanyelvükön tanulni. „Ünnepelünk, hiszen egy új iskola alapítása minden magyarnak ünnep” – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki Tőkés László nevében is üdvözölte a jelenlévőket. Mint elmondta, szórványstratégia nélkül nem beszélhetünk a magyarság megmaradásáról, és mindenkoron meg kell találni a nemes kezdeményezések idejét és helyét. Az alapkövet jelképező időkapszulát, amely a jövőnek szánt üzeneteket tartalmazza, a meghívottak helyezték el a majdani oktatási központ helyén. Az átadást 2014-re tervezik, a beruházás összértéke pedig – az iskola felszerelésével együtt – 12 630 000 lejre tehető. Nánó Csaba, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2010. december 18.Levél BudapestrőlTeleki Pál emlékezete Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat 2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án. Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939). Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen. Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért. Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész. Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni! Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait! Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket! Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség. Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot. Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’" Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel. Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól. Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak. Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely) 2011. január 22.Megszavazták a Kolozs megyei kongresszusi küldötteketHarmincketten mennek februárban Nagyváradra Kis híján érvénytelennek nyilvánították a szavazást az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) január 21-i ülésén, mivel egy szavazaton múlt a voksolás érvényessége. Ötvenegy személy vett részt ugyanis azon a szavazáson, amelynek tétje az volt, hogy ki lesz az a tizenhat küldött, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusán. Mint kiderült, az ötvenegy szavazatból egy érvénytelen volt. Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének képviselője elmondta: ha csak 49 érvényes szavazat lett volna, a szavazást meg kellett volna ismételni. Kolozs megyéből összesen 32 küldött vesz majd részt a kongresszuson. Ebből 16-an hivatalból lesznek jelen, további 16 személyt pedig tegnap választottak ki egy 25-ös listából. A jelenleg 102 tagból álló testületből 62-en jelentek meg, ám az elnökségi tagok – az alapszabályzat értelmében – nem szavazhattak. A Pro Iuventute Alapítvány székházában gyűlt össze tegnap a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) azért, hogy megválassza azt a 16 személyt, aki majd képviseli a megyét az RMDSZ tizedik, tisztújító kongresszusán, amelyre február végén kerül sor Nagyváradon. Mivel az elnökségi tagok nem szavazhattak, a három tagból álló szavazatszámláló bizottság – Csoma Botond, ifj. Deák Ferenc és Makkai Zsolt – 51 szavazójegyzéket „fésült át”, ebből egy érvénytelennek bizonyult. Máté András Levente MKT-elnök elmondta, hogy a kongresszuson Kolozs megyéből összesen 32-en vesznek részt. Ebből 16-an korporatív tagok, akiket hivatalból jelöltek küldöttnek. Közéjük tartoznak, többek között, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) tagjai: Boros János, Csoma Botond, Fekete Emőke, Kerekes Sándor, Pálffy Mózes Zoltán, László Attila, Máté András Levente, Mátis Jenő, Póka András György, Szedilek Lenke és Kötő József. Az ifjúsági szervezetek ifj. Deák Ferencet, a Szabadelvű Kör Eckstein-Kovács Pétert és Czika Tihamért, a Szociáldemokrata Platform pedig Kira Miklóst jelölte. Korporatív tagnak minősül Török Bálint, Szamosújvár alpolgármestere is. A tegnap kiválasztott 16 személyre egy 25 nevet tartalmazó jegyzékből voksoltak a küldöttek: Vákár István (48 szavazat), Góger Ferenc (46 szavazat), Deák Ferenc (44 szavazat), Ádámosy Klára (43 szavazat), Horváth Anna (42 szavazat), Zeng János (41 szavazat), Somogyi Gyula (38 szavazat), Lőrinczi Zoltán (38 szavazat), Makkai László (37 szavazat), Balázs-Bécsi Attila (36 szavazat), Duy Erika (36 szavazat), Pálfi Károly (36 szavazat), Péntek László (36 szavazat), Péter Tünde (36 szavazat), Molnos Lajos (35 szavazat) és Okos-Rigó Dénes (35 szavazat). Székely István, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a képviselője, a szavazás lebonyolítása, illetve az eredmény kihirdetése után elmondta: a választás érvényes és eredményes volt, óvást az elkövetkező 24 órában lehet leadni. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, ha eggyel kevesebb lett volna az érvényes szavazatok száma, azaz nem 50, hanem 49, úgy a szavazást meg kellett volna ismételni. A szavazást megelőző elnökségi beszámolójában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a vidéki közösségekben minél hamarabb tartsák meg a falugyűléseket, ahol szervezési, önkormányzati kérdésekről, illetve a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról értekezhetnek. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta: a falugyűléseken ki kell emelni az iskola és a közösség együttműködésének fontosságát. Fekete Emőke megyei tanácsi alelnök szintén a vidéki ülések ütemtervéről szólt néhány szót. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2012. december 3.Anyanyelvű oktatást a szórványban isAbból kiindulva, hogy tanár vagyok, az oktatási gondjaink orvoslása kapna kiemelt figyelmet az esetleges parlamenti tevékenységem alatt. Nagyon fontosnak tartom nemzeti fennmaradásunk szempontjából, hogy biztosítva legyen annak a lehetősége, hogy mindazok a magyar gyerekek, akik anyanyelvükön szeretnének tanulni, megtehessék ezt minél színvonalasabb iskolákban, lehetőleg minél közelebb a lakhelyükhöz. Édesapám a Szamoshát egyetlen magyar iskolájának volt az igazgatója még a múlt rendszerben. Úgy nőttem fel, hogy állandó kérdés volt, hogy a következő évben be lehet-e indítani Kidében az ötödik osztályt. Apám annak idején több mint 15 faluból gyűjtötte össze azokat a gyerekeket, akik magyarul akartak tanulni. Most ezt az áldásos tevékenységet vidéken a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, illetve a szamosújvári Téka Alapítvány végzi. Eddig – az RMDSZ-es tanácsostársaimmal együtt sikerült elérnünk, hogy két-két magyar líceumi osztály működik minden évfolyamon Szamosújváron. Közbenjárásunkra a helyi tanács kiutalt ingyen egy telket az épülő magyar iskola számára. Az építkezés el is kezdődött, és folyamatban van. Ugyancsak közbenjárásra komoly magyar, illetve román állami pénzek lettek már befektetve. A civil lakosság téglajegyek vásárlásával járult hozzá az építkezési költségek fedezéséhez. Ebből látszik, hogy ők is fontosnak tartják e gond megoldását, hiszen jelenleg négy iskolában vannak elszórva a magyar osztályok. A Téka bentlakásában 112 szamosháti, illetve mezőségi magyar gyereket szállásolnak, akik szamosújvári magyar osztályokba járnak. Tehát az oktatási gond nem csak Szamosújvár városnak, hanem az egész Szamosmentének a gondja. Szeretném, ha az iskolát fel lehetne végre építeni, fel lehetne szerelni, és be lehetne indítani. Ehhez kérem a választóink szavazatát. Segítsenek, hogy segíthessek ! Török Bálint (RMDSZ) Szabadság (Kolozsvár) 2014. július 31.Könyv a tündéri Bodosról„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, amikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén szomorú-mókás mese után fogant engem.” Tökéletesen illenek Tamási Áron vallomásos szavai Egyed Ákos történettudósra, akinek szülőfaluja, Bodos Erdővidék legkisebb faluja. Ennek a falunak szentelte az író legújabban megjelent sikerkönyvét, a Székelyföld települései sorozat második kötetét. Egyed Ákos, aki ugyan fizikailag rég elszakadt szülőfalujától, lélekben mindig bodosi maradt. A gyermekkor élményei úgy belevésődtek emlékezetébe, hogy évtizedek távlatából is kristálytisztán visszatükröződnek e könyvében. A gyakori hazalátogatások meg mindig új élményekkel, adatokkal gazdagították a gyermekkori emlékeket. Az olvasóhoz intézett előszavában a könyv címzettjeinek kilétéről így vall a szerző: „Kihez, kinek szól? Elsősorban Bodos lakóihoz, az onnan elszármazottakhoz s természetesen minden érdeklődőhöz. De nemcsak a jelennek, a jövőnek is szól szülőfalum története.” Bodos több évszázados múltját az író szervesen elhelyezi Erdővidék, Háromszék, Székelyföld, Erdély, Magyarország, Európa és a nagyvilág történetébe, „miközben mindig a maga életét élte” a kis falu. Ezeket a csak rá jellemző sajátosságokat tükrözi a kötet nyolc nagyobb fejezete a település létrejöttétől, szerveződésétől a hatalmi és rendszerváltásokon át napjainkig. A vallomásos könyv hitelességét erősíti a gazdag levéltári anyag, valamint a szerző személyes kapcsolata Bodos lakóival, amelynek során évtizedeken át alapos gyűjtőmunkát végzett. Mit jelent számunkra, nem bodosi születésű, de bodosi gyökerekkel bíróak számára ez a könyv? Mivel édesapánk a legnépesebb bodosi családból származott, belénk oltotta kedves szülőfaluja szeretetét. Ez volt a Falu, ahová, bármerre is sodorta az élet, mindig visszatért. Alig kétéves korunkban láttuk meg nagyapám bivalyait, ittunk tejükből, finom pónyik-, batul-, Budai Domokos-, Török Bálint-almával kínált a lelkészi gyümölcsös melletti kertünk, melynek végében ma is áll a Budai-kripta a maga kísérteties hangulatával. Az évtizedek folyamán mindig visszatértünk hosszabb-rövidebb időre ebbe a tündéri faluba, ahol rokonaink éltek, amelynek temetője évszázadok óta magába fogadta őseink porát, rövid ideig itt jártunk iskolába, a második világégés végén, fronton levő édesapánk tanácsára, ide, nagyapánkhoz menekültünk, aki csak rejtegetett dohányát féltette; akkor láttuk az első „felszabadító” két orosz katonát udvarunkon. Később, amikor hazalátogattunk Bibarcfalván élő szüleinkhez, soha nem mulasztottunk el Bodosba is elmenni. Ezért nagyon közel kerültünk a falu népéhez, megismertük jellegzetes beszéd- és gondolkodásmódját, szokásait... Most pedig, a könyvet olvasva, felszínre jöttek a gyermekkori emlékek. Ezt is köszönjük Egyed Ákosnak. Köszönjük, hogy emléket állított az 1611-ben Gábor fejedelemtől nemességet nyert Józsa Máténak, kopjafafaragó nagyapánknak, a Székely utcának, a falu dolgos népének, Budai Domokosnak, a gyümölcsfák közt meghúzódó Bodosnak. A könyv értékét növeli a számos statisztika és a sok szép korabeli fotó és grafika. Egyed Ákos könyve, a bodosi templomgombba valamikor elhelyezett üzenettel együtt, hűségesen őrzi az angyali falu múltját, jelenét, és erőt ad mindenkori lakóinak, hogy őrizzék, gazdagítsák az őseiktől rájuk hagyott örökséget. Az impozáns kivitelezésű, több mint 230 oldalas könyv a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó és a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kovászna Megye Tanácsának támogatásával. JÓZSA BENJÁMIN (Nagyszeben), JÓZSA MIKLÓS (Nagyenyed Egyed Ákos: Bodos – Székelyföld települései /Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 27.A mozgósítás a prioritás Kolozs megyébenVÁLASZTÁS – A mozgósításon múlik, hogy a Kolozs megyei magyarság érdekképviselete meg tudja-e őrizni a június 5-ei helyhatósági választások után a négy évvel ezelőtt megszerzett pozícióit az önkormányzatokban. Ezt nevezte a kampány legfontosabb célkitűzésének Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje is, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy négy évvel ezelőtt a 48 ezres kolozsvári magyarság alig egyharmada szavazott, ez a 27 tagú városi tanácsban négy RMDSZ-es tanácsosi mandátumra volt elegendő. A kincses városi tanácsosjelölt-listát vezető Horváth Anna abban bízik, hogy az egyházak által javasolt Gergely Balázs, a rendkívül népszerű Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is segít majd a legutóbbi választásokon otthon maradt 30 ezer kolozsvári magyar megszólításában. A lista harmadik helyén a már komoly tanácsosi tapasztalattal rendelkező Csoma Botond, az RMDSZ megyei elnöke szerepel, és befutóhelyet kapott még Rácz Levente is, Oláh Emese bejutásához viszont a négy évvel ezelőttinél jobb eredményre van szüksége a szövetségnek. Miután a koalíciós törekvések kudarcba fulladtak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önálló tanácsosjelölt-listával próbálja átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos választási küszöböt és Fancsali Ernő személyében saját polgármesterjelöltet is állított. Az IRES közvélemény-kutató intézet felmérése szerint egyébként a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Emil Bocnak nem kell kiköltöznie a városháza polgármesteri irodájából: a jelenlegi polgármester első helyen áll a népszerűségi listán 42 százalékkal, őt a függetlenként megméretkező Octavian Buzoianu követi 17 százalékkal, míg Horváth Anna alig 4 százalékon áll. Az RMDSZ négy évvel ezelőtt öt megyei tanácsosi mandátumot szerzett – Vákár István, Németh András, Okos-Rigó Dénes, Lőrinczi Zoltán László és Ferencz István tagja a 34 fős testületnek –, ezen az eredményen Vákár István szerint megfelelő mozgósítás mellett javítani tudna a szövetség. Vákár egyébként az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje és listavezetője, a befutó helyen pedig Deák Ferenc, Balla Ferenc, Lőrinczi Zoltán László és Enyedi Tamás szerepel. A szövetség ugyanakkor megállapodást kötött a Magyar Polgár Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetével, így a billegőnek számító hatodik helyen Keizer Róbert, az alakulat megyei elnöke indul. Az EMNP megyei tanácsosjelölt-listáját Soós Sándor, a szervezet megyei elnöke vezeti, a második helyen pedig Mihály Ágnes szerepel. A néppárt egyébként azt tűzte ki célul, hogy megduplázza a négy évvel ezelőtti eredményét. Az alakulat egyébként Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát, ezen kívül nyolc polgármesterjelöltet is indítanak. Az RMDSZ 45 településen próbál beleszólni az önkormányzati munkába és 14 településen jelentkezett be a polgármester-választásra. 2012-ben a szövetség nyolc településen állított polgármestert Kolozs megyében. „A helyhatósági választások legfontosabb célkitűzése, hogy minden magyarlakta településen jelen legyünk az önkormányzatokban" – nyilatkozta korábban Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke. Tordán jelenleg két RMDSZ-es tanácsos képviseli a helyi magyarságot, közülük Csép Leylla – a városi szervezet elnöke – újrázhat, a második befutóhelyen pedig Bogádnffy Gábor Norbert szerepel, míg Józsa István Lajos abban bízhat, hogy ezúttal nagyobb lesz a magyarok szavazókedve. Aranyosgyéresen is a két tanácsosi mandátum megőrzése a szövetség első számú célja, a feladatra Szabó Robert István és Vitus János vállalkozna. Désen Kovrig Annamária Magdolna és Varga Lóránd Gyula próbál újrázni a helyi tanácsban, egy jobb eredmény mellett Madar Tímea is mandátumhoz juthat. Bánffyhunyadon is két képviselője van a magyar közösségnek a tanácsban: az RMDSZ-es Vasas István és Csüdöm Ferenc, aki még az MPP-t képviselve „futott be", de idén már a néppárt színeiben indul újra a tanácsosi tisztségért. Az RMDSZ viszont most Buzás Fekete Máriát és Döngölő Csabát indítja az első két helyen. Szamosújváron Kasza Tamás, Török Bálint és Feketelaki Tibor neve szerepel az RMDSZ-lista első három helyén. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. július 26.Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.) – Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy. – Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról. – Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben. – Ez igaz. – Onnan származik a magyar állampolgárság? – Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni. – Mikor történt ez? – ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt. – Miért jött vissza édesanyád? – Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam” – Tehát itt jártál óvodába, iskolába. – A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt. – Voltak magyar barátaid? – Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze. – Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal? – De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait. – Szerettél iskolába járni? – Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is. – Hol végezted a középiskolát? – A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele… – Kedvenc tanáraid? – Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás” – Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen? – Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel. – Tehát jól teltek az egyetemi évek. – Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt” – Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe? – Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni. – Milyen volt ez az intézet? – Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk. – Hogy érezted magad Bukarestben? – Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték. – Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni? – Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem. – Hol kutathattál? – Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba. – Meddig maradtál Bukarestben? – ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni” – Mikor léptél be a politikába? – Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának. – Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken? – Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”… – És az intézetben? – Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást” – Meddig tartott az aranyélet? – Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak. – Mi volt ennek az oka? – Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt. – Milyen feladatot vállaltál ebben? – Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk. – Milyen következményei voltak a házkutatásnak? – Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra. – Elárulták, mit keresnek a lakásodon? – Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk! – Könnyen lemondtál róluk? – Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27. Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.) „… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe” – És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg? – Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt. – Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után? – Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget. – Meddig maradtál ebben a tisztségben? – Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től. „Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot” – Mit tettél ezután? – Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak. – Mikor kerültél be a román parlamentbe? – 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is. – Hogy reagáltál te erre? – Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben. – Még politizálsz aktívan? – Mai napig követem az eseményeket. – Kiléptél az RMDSZ-ből? – Nem léptem ki. És ki sem rúgtak. – Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez. – Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel. – Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője? – Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez. – Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek? – Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni” – Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit? – A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet. – Tanítottál is Kolozsváron. – Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát. – A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást? – A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki. – Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni. – Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet. – Történészként van-e ars poeticád? – Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni. – Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád? – Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam” – Hogy érzed magad Magyarországon? – Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök. – Mi köt Aradhoz? – A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba? – Vannak kellemes gyermekkori emlékeid? – A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház. – Vannak még barátaid Aradon? – Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom. – Tiszafüreden vannak barátaid? – Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját” – Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? – Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán. – Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed? – Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját. – Milyen terveid vannak? – Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból. – Éspedig? – Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni. – Mondanál-e valamit családodról? – Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam. – Sokat nézed a tévét? – Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ. – Boldog vagy? – Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.” Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 4.Előadások a Partiumi Honismereti KonferenciánA XXIII. Partiumi Honismereti Konferencia első napjának délutánján négy előadást hallgathattak meg a résztvevők, amelyeknek középpontjában elsősorban a reformáció állt, de hallhattunk Szent Lászlóról és I. Zsigmond magyar királyról is. A pénteki tudományos ülésszakot könyvbemutató zárta. A délutáni ülésszakot dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című előadása nyitotta meg, amely során a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést, úgy magyar, mint globális vonatkozásban. A kereszténység történelmi jelentőségű eseményei, mint például a reformáció, az ellenreformáció nem előzmények nélküliek, és az átalakulások sem tekinthetőek lezárt folyamatnak, hangzott el az előadás során. Magyarországon a reformáció művelődéstörténetileg is rendkívüli fontossággal bírt, ugyanis a nyugati tanulmányutak során számosan szereztek kiemelkedő tudást, ugyanakkor a Biblia-fordításoknak nagy szerepe volt a nemzeti nyelvek történetében. A következőkben Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben címmel tartotta meg előadását, amelyben a régió megnevezésének problematikussága mellett kiemelte: a térség hosszú időn át a reformáció egyik fő bástyája volt. Az 1521. évet sokan a protestantizmus magyarországi megjelenése időpontjának tekintik, ez az évszám a Temesköz történetében is jelentős volt. Perényi Péter várparancsnok a reformáció támogatója volt, de Török Bálint és Petrovics Péter is a protestantizmus mellett állt. Szegedi Kis István az egyik legismertebb reformátor is a térséghez köthető, az elmúlt időszakban szobrot is avattak tiszteletére a temesvári református bérpalotában. Levéltári kutatások Dr. Dénes Zoltán atya (Berettyóújfalu) Szent László emlékei Biharban címmel a kutatási lehetőségek kimeríthetetlenségéről beszélt, a levéltári kutatások számos érdekességet hozhatnak felszínre a lovagkirályról. Az előadás során elhangzott: Szent László alakja meghatározó volt többek között Pázmány Péter számára is, aki egy iskoladrámában a királyt alakítva ébredt rá hivatástudatára. A továbbiakban az előadó a nemzeti emlékezethelyek tiszteletben tartásának fontosságát emelte ki, ezek közé tartozik a váradi vár is, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond magyar király pályafutásáról és szerepéről beszélt, többek között kiemelve az Arany János által is megörökített Rozgonyiné alakját, aki Galambóc ostroma során a király megmentéséhez nagyban hozzájárult. Könyvbemutató A pénteki tudományos ülésszakot könyvbemutató zárta, amely során Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét mutatták be, amely által a szerző Szatmár megye történetének egy „fehér foltját” szerette volna kitölteni. A Böszörményiek fontos szerepet játszottak Szatmár történelmében, Böszörményi Károly ugyanis 23 éven keresztül volt polgármestere Szatmárnémetinek. A pénteki nap záróakkordjaként a konferencia résztvevői a közgyűlést követően a Csillagocska néptánccsoport fellépését és Meleg Vilmos színművész előadóestjét tekinthették meg. János Piroska. erdon.ro 2017. szeptember 15.Volt egyszer egy……diadalkapu őrtornyokkal, amiből börtön lett: a diadalkapu neve Aurea Porta – Arany-kapu –, a börtönerőd neve törökül Yedikule – magyar tükörfordításban Héttorony. Az Arany-kapu a bizánci császárok diadalíve volt, Theodosius tiszteletére emelték a 4. században. Az Arany-kapu melletti, eredetileg négy torony akkortájt az őrtorony szerepét töltötte be. Ma a Héttorony romos erőd, múzeum Isztambul (régi nevén Konstantinápoly) szomszédságában, hét tornyából hat le is omlott, a 18. században három is megsemmisült földrengés következtében. Volt idő, amikor az oszmán birodalomban a janicsárok szállásaként, a szultáni kincsek kincstáraként, és állambörtönül is szolgált. Egyik hírhedt tornyát Vértoronynak nevezték, amelybe az állam ellenségeiként megbélyegzett foglyokat, a külföldi hatalmak „áruló” képviselőit és az előkelő származású hadifoglyokat zárták be. A lépcsőkön számos feliratot lehet olvasni, különösen az 1600–1714-es évekből, többnyire velencei foglyoktól. A magyarok közül Szilágyi Mihály, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely, Béldi Pál, Esterházy Antal neve a legismertebb. Ha a magyar irodalomban keresgélünk utána, két klasszikusunknál – Gárdonyi Gézánál és József Attilánál – is megjelenik. Gárdonyi az Egri csillagokban leírja az erődöt, amikor is Bornemissza Gergely (Eger híres védője 1555-ben szintén itt vesztette életét) ide érkezik Török Bálint kiszabadítására: „A vár falát felében a Márvány-tenger mossa, felében faházak környezik [fogják körül]. Ez a híres Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van berakva és betömve a szultánnak minden kincse. A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől állókban az ostromszerek, kézifegyverek és ezüstkincsek. A másik kettőben a régi fegyverek és a régi okiratok, könyvek. Ott, a hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindenkit másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan kényben [kényelemben], szabadján, mintha otthon volna: járni engedik napestig a várkertben, a zöldségeskertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat hármat is; leveleket írhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet. Egy tavaszi napon két ősz ember üldögélt a Jedikula kertjében a padon. Mind a kettőnek könnyűfajta bilincs kígyózta körül a lábát. Az egyik a térdén könyökölt. A másik a pad karján széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte. Az, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a melle közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a fejét. Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott a Héttoronyban! Ültek szótlanul. A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A cédrusok, tuják és babérfák között virágzott már a tulipán meg a pünkösdirózsa. Fejük fölött egy vén pizáng [banánfa] öles levelei itták a napsugarat. A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és keresztbe fonta. Közben a társára tekintett. – Min gondolkodol, Maylád barátom? – A diófámon – felelt az előrehajló. – Fogarason van egy diófám… A két ember megint hallgatott. Aztán egynehány perc múlva Maylád szólalt meg: – A külső ága elfagyott. Kihajtott-e? Azon tűnődöm. – Kihajtott bizonyosan. A fa elfagy, kihajt. A szőlő is kihajt a tövéről. Csak az ember nem hajt ki…” József Attila 1937-ben írt Karóval jöttél című versében a Héttorony jelképértékű: „Karóval jöttél, nem virággal, / feleseltél a másvilággal, / aranyat ígértél nagy zsákkal / anyádnak és most itt csücsülsz, / mint fák tövén a bolondgomba / (így van rád, akinek van, gondja), / be vagy zárva a Hét Toronyba / és már sohasem menekülsz. / Be vagy a Hét Toronyba zárva, / örülj, ha jut tüzelőfára, / örülj, itt van egy puha párna, / hajtsd le szépen a fejedet.” Az előbbiek tükrében elgondolkodva töprengek azon, hogy a kortárs magyar irodalomnak egyik jeles kiadója is a szomorú emlékeket idéző Héttorony nevet viselte. Verő László (1954–2007) magyar író, költő 1988-ban hozta létre a Héttorony Reklám-Propaganda és Könyvkiadó Kft.-t, e mellett a Budapest Székesfőváros Könyvesházat, amely könyvesboltként és kávéházként is működött. A könyvkiadó mintegy száz kötetet jelentetett meg és a szakmában elismerést vívott ki magának. Verő 2006-ban internetes Héttorony Irodalmi Magazint is alapított. Talán című verséből idézek: „Talán marad utánam egy fa, / Talán marad egy ház, / Talán nevem is megmarad, / Talán egy gondolatom élhet tovább, / Talán jószívvel gondol valaki rám. / Talán ha elmegyek, / Egy könnycsepp is születik, / Talán…” Kedves Olvasóm! Ugye, te is töprengsz néha azon, hol van saját „héttornyod” aranykapuja, őrtornya? Netán diadalívnek hiszed?! Kozma Mária / Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
